Az Égi Szűz

Az emberiség ősidők óta hitte és tudta, hogy létezik egy Égi Édesanyánk, aki olyan szeretettel és gondoskodással figyel minden egyes emberre, ahogy a földi édesanyák a saját gyermekeikre.

Az Égi Szűzre úgy tekintettek, mint az élet és születés isteni anyjára. Hozzá fohászkodtak gyermekáldásért és a föld termékenységéért egyaránt.

Számunkra különös jelentősége van az Ő tiszteletének, hiszen István király neki ajánlotta fel országunkat, amelyet így „Regnum Marianum”-nak (Mária Országának) neveztek el. A mai, erősen férfias-maszkulin világunkban különösen fontos, hogy az Égi Anyával való kapcsolatunk erősítése révén rátaláljunk azokra a női minőségekre, amelyek például a befogadás, elfogadás, odaadás, szolgálat, együttérzés, gondoskodás, a természet szeretete és minden élet tisztelete révén valósulnak meg bennünk. Hallgassunk a szívünkre, figyeljünk a megérzéseinkre, éljük meg és fejezzük ki az érzelmeinket, hiszen ezek által is Őhozzá kerülünk közelebb!

A keresztény tanítások szerint az Égi Szűz a kegyelmi erők közvetítője és Ő az, aki képes minket elvezetni Krisztushoz. Hagyjuk hát, hogy Égi Anyánk elküldje hozzánk bölcsességét, megérintse szívünket szeretetével, és kezünket fogva azon az úton vezessen minket, amely a Világkirályhoz vezet!

Aktuális

Mária kiállítás - Mennyek királynéja
Mária kiállítás - Mennyek királynéja2023. szeptember 18. 11:55
Kedves Látogatóink! Örömmel adjuk hírül, hogy szeptember 24-én, vasárnap, Fogolykiváltó Boldogasszony napján kiállításunk újra nyitva tart 15-19 óráig, 17 órától pedig tárlatvezetést tartunk!

A kiállítás helyszíne: 1052 Budapest, Városház u. 4. (1 percre a Ferenciek terétől)
A belépés díjtalan.

A kiállítás legközelebb az adventi időszakban lesz újra látogatható, egy megújult tárlattal.
A nyitási időpontról, amint meglesz, a honlapunkon (https://istenanya.hu/) és a FB oldalunkon adunk hírt.

Várjuk szeretettel!
Mária kiállítás 2023 Húsvét szórólap eleje

Összefoglaló videó korábbi kiállításainkról

Alapítványunk fenntartása jelen körülmények között is költségekkel jár (pl. a kegytárgyak raktározása, honlapunk üzemeltetése).
Amennyiben támogatná munkánkat és alapítványunk, illetve a gyűjtemény fennmaradását, szívesen fogadjuk adományaikat az alábbi számlaszámon: 16200010-10086810
Adója 1%-át is felajánlhatja alapítványunk részére, ehhez adószámunk: 19065746-1-43.
Köszönünk minden támogatást!

Július 2. – Sarlós Boldogasszony ünnepe

A negyedik Mária-ünnep, Sarlós Boldogasszony napja sok helyütt az aratás kezdetét jelezte. Ehhez a naphoz kötötték azt az eseményt, amikor az áldott állapotban lévő Mária meglátogatta Erzsébetet. Nehézkes Máriának is nevezték e napot, hiszen ekkor már a búzafejek is elnehezültek, magoktól terhesek voltak.

ÚJ EMBER KÖNYVESBOLT
1053 Budapest, Ferenciek tere 7.
Tel: 0612660845

SZENT ISTVÁN TÁRSULAT, STEPHANUS KÖNYVESHÁZ
1053 Budapesr, Kossuth Lajos u. 1.
Tel.: 0613180567

ECCLESIA SZÖVETKEZET
1052 Budapest, Városház u. 1.
Tel.: 0613173061

JÓ ANGYAL KÖNYVESBOLT
1053 Budapest, Ferenciek tere 7-8.

Imák

Honlapunk imagyűjteménye közel sem teljes, hisz talán egy szent segítségét sem kérték olyan sokszor, mint az Égi Anyáét. Szűz Mária tisztelete nagyon sok szívet megszólított, kérték az áldását, közbenjárását és segítségét, és sokan szívből jövő hálájukat is kifejezték feléje. Az imák által meg tudjuk szólítani Őt, és kérni, hogy legyen velünk, kísérjen minket az úton.

Ünnepkör

Depositphotos_1375763_SA magyar nép vallásos életében hét Boldogasszonyt tisztelt, s a legnagyobbnak, legfontosabbnak a Nagyboldogasszonyt tartotta. Ez nem azt jelentette, hogy hét istenanyában hittek, hanem arra utalt, hogy az Égi Anyának hét fő minőségét jelölték a különböző Boldogasszony elnevezésekkel (például Gyertyaszentelő, Gyümölcsoltó, Sarlós stb.), és ennek megfelelően hét fő ünnepe volt a Boldogassszony egyes megnyilvánulásainak az évkörön belül. Az alábbiakban az évkör fő Mária-ünnepeit vesszük sorra.

Képek és festmények

Végtelen gazdagságban ábrázolják Szűz Máriát a kis Jézussal a művészetekben. Számos alkotás látott napvilágot, mely a születés utáni Égi Anyát ábrázolja. Ugyanakkor nagyon sok művészt éppen a másik pólus ihletett meg: a Golgotán a kereszt alatt álló Édesanya, aki a Fiát tartja ölében. A képek és ábrázolások által közelebb kerülhetünk a különböző korok Szűzanya-tiszteletéhez.

Ave Maria könyvajánló

Égi Édesanyánk tiszteletére ajánljuk ezt a könyvet, melyben több mint 75 nemzet Madonna-ábrázolásai láthatók a názáreti Angyali üdvözlet-bazilikából, az Üdvözlégy imája kíséretében közel 70 nyelven. A könyvhöz Böjte Csaba írt ajánlót, melyet ezen a honlapon is olvashat.

Könyvek

Íme, néhány könyv, a teljesség igénye nélkül, melyek megjelentek itthon és az Égi Anya ihletéséből születtek. Sok írót foglalkoztatott Mária gyermekkora, életútja és végtelen odaadása az élet felé. Másokat éppen a kultusza, vagy a sok Mária-jelenés inspirált. A könyvek egy része igazi ritkaság, csak antikváriumokban vagy gyűjtőknél lehet hozzájuk férni.

Filmek

Még a leghíresebb rendezők és színészek is szívesen vállalkoztak arra, hogy Jézus és Mária életét filmvászonra vigyék.  Sok film hű maradt a történlemi valósághoz, így mutatva be Szűz Mária karakterét és sorsát. Néhány alkotásban Máriát, mint édesanyát ismerjük meg, mely végigkíséri fia életét és kálváriáját. Más ábrázolások kifejezetten az ő életét állítják középpontba, vagy éppen az égi minőségére helyezik a hangsúlyt.