Kedves Látogatóink!

Örömmel adjuk hírül, hogy július 2-án, kedden, Sarlós Boldogasszony napján kiállításunk egy napra újra kinyit, 15-19 óráig, 17 órától pedig tárlatvezetést tartunk!

A kiállítás helyszíne: 1052 Budapest, Városház u. 4. (1 percre a Ferenciek terétől)
A belépés díjtalan.

Szeretettel várjuk Önöket!

Istenanya Alapítvány

Sarlós Boldogasszony napi Mária-kiállítás

Megjelent a Mária öröknaptár! A naptárban imádságokon, verseken és idézeteken keresztül mélyedhetünk el az Égi Szűz minőségeiben.

Lélekhang együttes – Kereszt alatt

Máriás (élet)minták

Nagy becsben tartotta őket egy cipősdobozban, míg az óriásira duzzadt – s immár kiállításokon bemutatott – anyag részeként albumokba kerültek… Magángyűjteményéből Olga időről időre összeválogat egy (jó nagy) kiállításnyit – felvételünk a 2018. húsvéti tárlaton készült Budapesten, a Magyarok Házában.

Mária-kiállítás nyílt a Szent István Művelődési Házban (2018. Nagyboldogasszony-ünnep)

A Szent Korona Máriának, a Mennyek Királynéjának történő felajánlása 980. évfordulóján, Nagyboldogasszony ünnepén nyílt Mária-kiállítás a Szent István Művelődési Házban. A kiállított gyűjtemény maga is jubilál, hiszen tizedik alkalommal mutatkozik be a több hazai várost és Csíksomlyót is megjárt kegytárgyak egy része. A teljes gyűjtemény a több évtizedes gyűjtőmunka eredményeként ma közel 7500 darabból áll.

Szeretettel várjuk az 52. Eucharisztikus Kongresszus alatt megrendezésre kerülő Szűz Mária és Krisztus életének eseményeit megjelenítő ünnepi kiállításon! A kiállított műalkotások a világ minden tájáról, jelentős részben ismert Mária-kegyhelyekről származnak.

Ünnepi megnyitó: 2021. szeptember 5., vasárnap, 17:00
A tárlatot Gera Olga a kiállítás életre keltője nyitja meg.

Ünnepi lemezbemutató koncert: 2021. szeptember 8., szerda, 18:00

A koncert ingyenes, a férőhelyek korlátozott száma miatt viszont javasoljuk az előzetes regisztrációt.

A tárlat látogatható:
H–V: 14–20 óráig

Tárlatvezetések időpontjai: naponta 14 órától folyamatosan

Csoportoknak előzetes időpont egyeztetés alapján nyitvatartási időben bármikor.
Egyeztetés: +36 20 999 1117, +36 20 299 3333

Nagyboldogasszony ünnepi Mária-kiállítás – videóajánló

Augusztus 15-étől szeptember 8-ig volt a Nagyboldogasszony-ünnepi Mária-kiállítás. Erre az alkalomra készült Gera Olga, a kiállítás létrehozójának rövid videóajánlója.

Máriás (élet)minták

Nagy becsben tartotta őket egy cipősdobozban, míg az óriásira duzzadt – s immár kiállításokon bemutatott – anyag részeként albumokba kerültek… Magángyűjteményéből Olga időről időre összeválogat egy (jó nagy) kiállításnyit – felvételünk a 2018. húsvéti tárlaton készült Budapesten, a Magyarok Házában.

Mária-kiállítás nyílt a Szent István Művelődési Házban (2018. Nagyboldogasszony-ünnep)

A Szent Korona Máriának, a Mennyek Királynéjának történő felajánlása 980. évfordulóján, Nagyboldogasszony ünnepén nyílt Mária-kiállítás a Szent István Művelődési Házban. A kiállított gyűjtemény maga is jubilál, hiszen tizedik alkalommal mutatkozik be a több hazai várost és Csíksomlyót is megjárt kegytárgyak egy része. A teljes gyűjtemény a több évtizedes gyűjtőmunka eredményeként ma közel 7500 darabból áll.

Miért különleges ez a kiállítás?

  • Darabjait magánszemélyek adományozták.
  • Jelenleg több, mint 15 000 műalkotással, emléktárggyal és egyéb kiállítási darabbal rendelkezik a gyűjtemény, amely tudomásunk szerint Európa egyik legnagyobbja ebben a témában.
  • A Föld minden tájáról, közel 50 országból érkeztek alkotások, megmutatva a világ színességét és Mária tiszteletének fontosságát.
  • Minden kiállítás létrejötte civil személyek önkéntes munkájának köszönhető, a raktári munkáktól a felépítésen és lebontáson át a tárlatvezetésig.
  • A gyűjtemény folyamatosan bővül, a kiállításokon az aktuális ünnepnek megfelelően kerülnek bemutatásra az alkotások.
  • 2015 Húsvétja óta, amikor az első kiállítás volt, több, mint 12 000 látogató tekintette meg a gyűjteményt.
  • Budapesten számos helyen fogadhattuk vendégeinket, például a Magyar Nemzeti Színházban és a Duna Palotában, illetve több jelentős vidéki és határon túli városban: Sopronban, Székesfehérváron, Jászberényben, Magyarpolányban, Csíksomlyón és Csíkszeredán. Idén tavasszal a budapesti Párbeszéd Háza adott otthont a rendezvénynek.
  • A szervezést és a gyűjtemény gondozását nonprofit alapítványunk, az Istenanya Alapítvány végzi.
Mária kiállítás - Mennyek királynéja
Mária kiállítás - Mennyek királynéja2024. május 28. 11:16
Megjelent a Mária öröknaptár! A naptárban imádságokon, verseken és idézeteken keresztül mélyedhetünk el az Égi Szűz minőségeiben.

A gyönyörű Mária-ábrázolások és szobrok fotói szép hátteret adnak az ünnepek ritmusának, melyek az évkört megszentelve egyre feljebb visznek életünk lépcsőjén. A hetekhez tartozó idézeteket lelkünkben hordozva újra és újra lehetőséget kapunk belső kincseink felfedezésére.

Induljunk el Mária útján, hogy egyre nyitottabb szemmel meglássuk a külső és a belső csodákat!

Bővebb információ:
https://istenanya.hu/termek/maria-oroknaptar/

https://www.youtube.com/watch?v=x_Dx8RuWQmI
Mária kiállítás - Mennyek királynéja
Öröknaptár Mária ünnepekkel, a hazai és a jeles szentek napjaival – versekkel, imákkal, képekkel és idézetekkel • 170 színes oldal, spirál kötés • 11 X 18 cm...

Kedves Látogatónk!

Alapítványunk fenntartása jelen körülmények között is költségekkel jár (pl. a kegytárgyak raktározása, honlapunk üzemeltetése).
Amennyiben támogatná munkánkat és alapítványunk, illetve a gyűjtemény fennmaradását, szívesen fogadjuk adományaikat az alábbi számlaszámon: 16200010-10086810
Adója 1%-át is felajánlhatja alapítványunk részére, ehhez adószámunk: 19065746-1-43.
Köszönünk minden támogatást!

Összefoglaló videó korábbi kiállításainkról

Máriás (élet)minták

Nagy becsben tartotta őket egy cipősdobozban, míg az óriásira duzzadt – s immár kiállításokon bemutatott – anyag részeként albumokba kerültek… Magángyűjteményéből Olga időről időre összeválogat egy (jó nagy) kiállításnyit – felvételünk a 2018. húsvéti tárlaton készült Budapesten, a Magyarok Házában.

Mária-kiállítás nyílt a Szent István Művelődési Házban (2018. Nagyboldogasszony-ünnep)

A Szent Korona Máriának, a Mennyek Királynéjának történő felajánlása 980. évfordulóján, Nagyboldogasszony ünnepén nyílt Mária-kiállítás a Szent István Művelődési Házban. A kiállított gyűjtemény maga is jubilál, hiszen tizedik alkalommal mutatkozik be a több hazai várost és Csíksomlyót is megjárt kegytárgyak egy része. A teljes gyűjtemény a több évtizedes gyűjtőmunka eredményeként ma közel 7500 darabból áll.

Szeretettel várjuk az 52. Eucharisztikus Kongresszus alatt megrendezésre kerülő Szűz Mária és Krisztus életének eseményeit megjelenítő ünnepi kiállításon! A kiállított műalkotások a világ minden tájáról, jelentős részben ismert Mária-kegyhelyekről származnak.

Ünnepi megnyitó: 2021. szeptember 5., vasárnap, 17:00
A tárlatot Gera Olga a kiállítás életre keltője nyitja meg.

Ünnepi lemezbemutató koncert: 2021. szeptember 8., szerda, 18:00

A koncert ingyenes, a férőhelyek korlátozott száma miatt viszont javasoljuk az előzetes regisztrációt.

A tárlat látogatható:
H–V: 14–20 óráig

Tárlatvezetések időpontjai: naponta 14 órától folyamatosan

Csoportoknak előzetes időpont egyeztetés alapján nyitvatartási időben bármikor.
Egyeztetés: +36 20 999 1117, +36 20 299 3333

Kiállításaink 2023-ban

  • 2022. december 8-tól 2023. január 6-ig Budapest belvárosában (1052 Budapest, Városház utca 4.)
  • 2022. március 19-től április 30-ig a Párbeszéd Háza

Korábbi kiállításaink

  • 2024. március 9. – 30. – Budapest, Városház utca
  • 2023. december 8. – 2024. január 6. – Budapest, Városház utca
  • 2023. október 8. – Budapest, Városház utca
  • 2023. szeptember 24. – Budapest, Városház utca
  • 2023. augusztus – Budapest, Városház utca
  • 2023. március – Budapest, Városház utca
  • 2022. december  – Budapest belvárosában
  • 2022. március – Budapest, Párbeszéd Háza
  • 2021. szeptember – 52. Nemzetközi Eucharisztikus kongresszus
  • 2021. augusztus – Magyarpolány
  • 2019. december  – Magyarok Háza
  • 2019, 2017. Pünkösd – Csíksomlyó
  • 2019. április – Solymár, Bauern Haus
  • 2018. május – Nemzeti Színház
  • 2018. szeptember – Jászberény, Főnix színház
  • 2018. augusztus – Székesfehérvár, Művelődési ház
  • 2018. február – Budapest, Magyarok Háza
  • 2017. augusztus – Sopron, Liszt központ
  • 2016. december – Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út
  • 2015, 2016. március – Budapest, Napfényes Rendezvényterem

Máriás (élet)minták

Nagy becsben tartotta őket egy cipősdobozban, míg az óriásira duzzadt – s immár kiállításokon bemutatott – anyag részeként albumokba kerültek… Magángyűjteményéből Olga időről időre összeválogat egy (jó nagy) kiállításnyit – felvételünk a 2018. húsvéti tárlaton készült Budapesten, a Magyarok Házában.

Mária-kiállítás nyílt a Szent István Művelődési Házban (2018. Nagyboldogasszony-ünnep)

A Szent Korona Máriának, a Mennyek Királynéjának történő felajánlása 980. évfordulóján, Nagyboldogasszony ünnepén nyílt Mária-kiállítás a Szent István Művelődési Házban. A kiállított gyűjtemény maga is jubilál, hiszen tizedik alkalommal mutatkozik be a több hazai várost és Csíksomlyót is megjárt kegytárgyak egy része. A teljes gyűjtemény a több évtizedes gyűjtőmunka eredményeként ma közel 7500 darabból áll.

Értesüljön időben a Mária-kiállítások időpontjairól,
iratkozzon fel az e-mail értesítőnkre!

Friss hírekért figyelje honlapunkat vagy Facebook-oldalunkat: www.facebook.com/mariakiallitas

Interjúk, cikkek

ADVENTI MÁRIA-KIÁLLÍTÁS  INTERJÚ – 2022.12.08. - MÁRIA RÁDIÓ

A Szeplőtelen Fogantatás ünnepén ismét, immár 19. alkalommal nyitotta meg kapuit a kiállítás! A Mennyek Királynéja címet viselő tárlat anyagát a világ minden tájáról összegyűjtött Szűz Mária ábrázolások, műalkotások és emléktárgyak képezik. A maga nemében egyedülálló rendezvénnyel Advent és Karácsony meghitt időszakában szeretnénk közelebb hozni az ünnep hangulatát és Mária alakját az emberekhez.

Nagyboldogasszony-ünnepi Mária kiállítás Magyarpolányban

Augusztus 15-én nyitotta meg kapuit a Mennyek királynéja című Nagyboldogasszony-ünnepi Mária kiállítás a magyarpolányi plébánián. A tárlaton több mint 5000 kiállítási tárgy látható, melyek többsége ismert Mária kegyhelyekről származik, de két-háromszáz éves restaurált műalkotásokat is megcsodálhatnak az idelátogatók.

Máriával a világ körül (2019. pünkösd)

Több ezer vallásos tematikájú, főként Szűzmáriához és Jézushoz kötődő tárgy képezi a magyarországi Gera Olga magángyűjteményét, amelynek egy részét a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának márványtermében lehet megtekinteni június 9-éig. A festmények, szobrok, emléktárgyak, medálok, képeslapok, szentképek a világ minden tájáról, jelentős részben ismert Mária-kegyhelyekről származnak, ugyanakkor magánszemélyek adományai is gazdagítják évről évre a gyűjteményt.

„Az igazi minőségek a szívhez tartoznak” (2019. húsvét)

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az idei húsvét egyik legszebb és kétségtelenül az ünnephez tökéletesen illő színfoltja a solymári Bauernhausban megrendezett Mária-kiállítás volt. Akik valamennyire ismerik Solymár történetét, azok tudhatják, hogy Szűz Mária, mint a keresztény kultúrkör egyik kiemelt alakja községünk életében is meghatározó szerepet játszott egykoron.

Két ünnep között is látogatható a Nemzetiben a Mária-kiállítás (2018. advent)

December 30-ig van lehetőség a Nemzeti Színházban a Mária-kiállítás megtekintésére. Ez azt jelenti, hogy a kiállítás a két ünnep között is látogatható. A várakozás heteiben, Advent időszakában egy különleges magángyűjteménynek ad helyet a Nemzeti Színház. A világ minden tájáról származó műalkotások, emléktárgyak, Szűz Mária-ábrázolások képezik Gera Olga évről évre gyarapodó gyűjteményét.

Mária-kiállítás nyílt a Szent István Művelődési Házban (2018. Nagyboldogasszony-ünnep)

A Szent Korona Máriának, a Mennyek Királynéjának történő felajánlása 980. évfordulóján, Nagyboldogasszony ünnepén nyílt Mária-kiállítás a Szent István Művelődési Házban. A kiállított gyűjtemény maga is jubilál, hiszen tizedik alkalommal mutatkozik be a több hazai várost és Csíksomlyót is megjárt kegytárgyak egy része. A teljes gyűjtemény a több évtizedes gyűjtőmunka eredményeként ma közel 7500 darabból áll.

Máriás (élet)minták

Nagy becsben tartotta őket egy cipősdobozban, míg az óriásira duzzadt – s immár kiállításokon bemutatott – anyag részeként albumokba kerültek… Magángyűjteményéből Olga időről időre összeválogat egy (jó nagy) kiállításnyit – felvételünk a 2018. húsvéti tárlaton készült Budapesten, a Magyarok Házában.

Videók

Mária-kiállítás a City TV műsorán

Mária-kiállítás a City TV műsorán

Az adventi Mária-kiállítás ajánlója

Mária-kiállítás a Duna TV műsorán – Almárium 2023.12.18-i adás

Nagyboldogasszony ünnepi Mária-kiállítás

Augusztus 15-én újra megnyitotta kapuit a Mária-kiállítás, fogadják szeretettel a kiállítás megálmodójának, Gera Olgának videó ajánlóját!

Máriás (élet)minták

Nagy becsben tartotta őket egy cipősdobozban, míg az óriásira duzzadt – s immár kiállításokon bemutatott – anyag részeként albumokba kerültek… Magángyűjteményéből Olga időről időre összeválogat egy (jó nagy) kiállításnyit – felvételünk a 2018. húsvéti tárlaton készült Budapesten, a Magyarok Házában.

Mária-kiállítás nyílt a Szent István Művelődési Házban (2018. Nagyboldogasszony-ünnep)

A Szent Korona Máriának, a Mennyek Királynéjának történő felajánlása 980. évfordulóján, Nagyboldogasszony ünnepén nyílt Mária-kiállítás a Szent István Művelődési Házban. A kiállított gyűjtemény maga is jubilál, hiszen tizedik alkalommal mutatkozik be a több hazai várost és Csíksomlyót is megjárt kegytárgyak egy része. A teljes gyűjtemény a több évtizedes gyűjtőmunka eredményeként ma közel 7500 darabból áll.

HÚSVÉTI MÁRIA-KIÁLLÍTÁS – 2023. BUDAPEST

ADVENTI MÁRIA-KIÁLLÍTÁS INTERJÚ – 2022.december – MTVA Katolikus krónika

A VILÁG KÖRÜL MÁRIÁVAL GERA OLGA SEGÍTSÉGÉVEL (MÁRIA RÁDIÓ NAPINDÍTÓ MŰSORA – 2023.01.10.)

ADVENTI MÁRIA-KIÁLLÍTÁS INTERJÚ – 2022.12.08. – MÁRIA RÁDIÓ

EWTN Katolikus Világhálózat – 51. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus – 2021. szept. 4.

Nagyboldogasszony-ünnepi Mária kiállítás Magyarpolányban – Ajka TV 2021.08.20

M5 Híradó – 2021. szeptember 5.

BonumTV riport – 2019. május 7.

A gyűjtemény hosszú távú elhelyezéséhez állandó kiállítási helyet keresünk Budapest belvárosában, jól megközelíthető helyen. Amennyiben segítségünkre tud lenni egy ilyen helyszín megtalálásában, kérjük, hívjon! ‎(+36 30 414 0110)

Alapítványunk fenntartása költségekkel jár (pl. a kegytárgyak raktározása, honlapunk üzemeltetése).
Amennyiben támogatná munkánkat és alapítványunkat, illetve a gyűjtemény fennmaradását, szívesen fogadjuk adományaikat az alábbi számlaszámon: 16200010-10086810
Adója 1%-át is felajánlhatja alapítványunk részére, ehhez adószámunk: 19065746-1-43.
Köszönünk minden támogatást!

„Mária mély csendje hulljon a szívedre,
Mária szent könnye cseppenjen kezedre,
Mária érzése áradjon lelkedbe,
Mária mosolya fogadjon a Földre,
Mária rózsája illatozzon körbe,
Mária nyugalma hordozzon betöltve.”

Értesüljön időben a Mária-kiállítások időpontjairól,
iratkozzon fel az e-mail értesítőnkre!

Click here to add your own text

Click here to add your own text

Istenanya - Égi Édesanyánk tiszteletére - info@istenanya.hu