Február 2. – Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe

Ezt a napot már az 1092-es szabolcsi zsinat is a kötelező ünnepek közé sorolta. Az Érdy-kódex úgy fogalmaz, hogy ez Mária tisztulásának a napja, s az az esemény kötődik hozzá, amikor Mária a korabeli zsidó törvények szerint bemutatta Jézust a főtemplomban. Ezen a napon a keresztény templomokban gyertyát szenteltek – innen ered az ünnep neve.

A gyertya szimbólum volt: viasza jelképezte az emberi, fénye pedig az isteni természetet, s e kettő a gyertyában egységet alkotott. A középkorban először a tüzet áldották meg, majd e megszentelt tűzről gyújtották meg a gyertyákat. Azok aztán végigkísérték az emberi élet főbb állomásait: ott voltak a nászágy, majd a szülő nő és az újszülött mellett, a kisgyermek ágyánál védelemként, a betegénél gyógyítóként, s a haldokló kezébe is ilyen szentelt gyertyát adtak. E gyertyáknak égi erőt tulajdonítottak, óvó, tisztító, gyógyító, gonoszűző szerepük volt. A magyar néphit szerint a végidők sötétségében is a hétszer szentelt gyertya fog fényt adni, s közvetíteni Krisztus kegyelmét.

Ezen ünnep ősét már a római kultúrában megtaláljuk: Mars Isten anyja, Júnó (Iuno) tiszteletére – akinek egyik mellékneve Februa, azaz „Engesztelő” volt – ötévente fáklyákkal vonultak fel a rómaiak. Később a keresztények pápai rendeletre minden év februárjában körmenetet tartottak Jézus anyja tiszteletére. Nem véletlen hát, hogy éppen februárra került ez az ünnep.

Februárban a föld kezd éledezni téli álmából, s Máriához hasonlóan, aki bemutatta a főtemplomban Jézust, ezen történés mintegy planetáris ismétléseként évről évre bolygónk is „bemutatja magát” a mindenség templomában: árasztani kezdi magából azt a fényt, azt az életet, amit a tél folyamán magába rejtett. Ennek tiszteletére ezen a napon általában határkerülő szertartásokat tartottak fáklyákkal és szentelt gyertyákkal.

A második nagy Mária-ünnephez, Gyertyaszentelő Boldogasszony napjához tehát az ébredés, a fény bemutatásának a minősége tartozik. Az ünnep legfőbb kelléke, a gyertya az áldozatkészség szimbóluma: elég, megsemmisül, hogy fényt adjon. Ugyanígy az embernek is fel kell számolnia egoizmusát, hogy túllépve önmagán fényt árasszon a környezetébe.